Negyedszer ülök le újrakezdeni ezt a posztot, kíváncsi vagyok, most végre sikerül-e befejezni, vagy majd jövő karácsonykor jelentkezem-e legközelebb. Eddig akárhányszor próbálkoztam, félbemaradt, aztán legközelebb már annyira nem abban a flowban voltam, hogy nem tudtam folytatni. Ez is mutatja, mennyire zajlik az élet, valamint azt is, mennyire élek ahelyett, hogy gondolkoznék rajta. Mindig történik valami kedves velem, például hogy belebotlottam abba a fafaragó művészbe, aki tanítgatott picit, hogy találkoztam egy sráccal, akivel együtt mélyülhetünk a légzőgyakorlatok misztikumába, sőt, azóta egy gozoi breathwork kört is találtam, ahová becsatlakoztam. Már kérés nélkül hozzák a vaníliás jeges kávém a kedvenc kávézómban, felismer az eladó a boltban és megkérdezi, milyen napom van, bármelyik random idegennel szóba tudok elegyedni a buszon, a megállóban, az utcán, az építkezés mellett elhaladva, a bank automatánál várakozva. Ha belegondolok, hogy egy évvel ezelőtt még inkább lesütöttem a szemem, nehogy szóba kelljen állni valakivel, ha éreztem a közeledésüket, a hideg is kiráz. Persze most is van olyanom, amikor teljes magányra vágyom, de ez teljesen más, mintha befordulnék magamba és elbújnék a kapcsolódás elöl. A leglehetetlenebb helyzetekben kérik el a számomat, van, aki futás közben, izzadtan és csapzottan csap le rám, a vendég, miközben húzom az ágyneműt az egyik szobában, a templom előtt kutyát sétáltató random figura, a csomagszállító, a pultos, a postás, változatosabbnál változatosabb szövegeket tolnak, olyan is történt (kedvencem), hogy fickónk köszönt, hogy Hi, majd odanyújtotta a telefonját minden további magyarázat nélkül. Mindig mosolygok és általában nemet mondok, nyilván hízelgő picit, közben meg mégse, mert valószínűleg minden tengeri moszatnál magasabb fajba tartozó jószágra rányomulnak. Hiába, a helyieknek nehéz lehet nőt fogni ebben a nagy fluktuációban. Tisztelem a bátorságukat és az önbizalmukat, ilyen lazán kéne ezt mindenkinek venni. Ez a lazaság jellemző összességében az országra, amit én nagyon csipázok. Mondjuk úgy élek, mint hal a vízben, nem igazán vagyok a rendszerbe fojtva. Azt hallottam, hogy a szomszédok szeretik beleütni egymás dolgába az orrukat, felnyomják a másikat, mert ugat a kutya, átsöprik a port a másik háza elé, mert nem bírják az arcát. Olyan mintha újraélném a pokoli szomszédok korszakom, amikor annyira dühös voltam a világra, hogy képes voltam egy olyan számítógépes játékot nyomni, amiben mások alatt kellett szánt szándékkal gödröt ásni, majd röhögni, mikor beleesnek. A hostjaim állandóan panaszkodnak arról, milyen rosszmájú mindenki, közben ugyanúgy csekkolják az órát, ha vasárnap délután valaki elkezd építkezni, hátha be tudják jelenteni a rendőrségen, vagy épp tűkön ülnek a kertben arra várva, hogy a szomszéd kisgyerek beugorjon a medencébe és szólni tudjanak, hogy átfröccsent a fal felett a víz. Régen ettől a fene nagy igazságérzetemmel ki tudtam volna futni a világból, de megtanultam elfogadni az embereket úgy, ahogy vannak és igyekszem nem beleszólni abba, hogyan akarják élni az életüket. Én meg tudom mutatni azt a véleményt, amit én képviselek, ha ez elindít változást, szuper, ha nem, akkor tovább nevetgélek rajtuk, miközben szövik az agyafúrt terveiket. 

Valahogy az a sejtésem, hogy 60 körül egyébként sem a legegyszerűbb megváltoztatni az eddig hozott mintákat. Szegényeknek kijárt a negatív tapasztalatokból, mind az önkéntesekkel, mind a vendégekkel. Sokan kihasználják a kedvességet, ezért beletartott némi időbe, míg bizalmat szavaztak nekem. Mesélték, hogy egy csaj egy hét alatt talált magának egy szerelmet, aztán szépen lelépett vele a szezon közepén egyik éjszaka, minden előzetes bejelentés nélkül. Az elmúlt hetekben kiszenvedtem magamból az első frusztrált időszakot, körülbelül két napot ölelt fel. Azt vettem észre, hogy a munka egyre több lesz, a szabadidőm egyre kevesebb, hogy lassan teljes állásban dolgozom, és kezdenek a gondolataim átcsoportosulni a munka köré. Éreztem, hogy elkerülhetetlen lesz újragondolni és határozottabban kijelölni a határaim. Próbáltam vagy százszor belefogni, de tudjuk, hogy van ez, a fejben minden könnyű, mint orbánviktornak fizetésemelést adni, aztán mikor kibukna a szó, rögtön megakad a torok. Így hát feszengtem két napig, zsörtölődtem magamban, majd mikor már a fülemen is negatív gondolat folyt kifelé, végre leültem velük megosztani az érzéseim, javaslataim. Természetesen a semmin paráztam, nagyon nyitottak voltak. Én mondtam, hogy rugalmas vagyok, ezért nekem kell szólnom, ha már soknak érzem, ők pedig ehhez igazodnak. Bár apró dolognak tűnik, jó érzés volt kiállni magamért. Jövő hétfőn csatlakozik hozzám egy argentin srác, majd végig az egész nyári szezonra lesz társam. Van ennek pozitívuma, ugyanakkor negatívumai is, hisz ez azt jelenti, újra meg kell osztanom a szobám. Vége a luxizásnak. Egyébként jól fog esni a társaság helyben, eleget vagyok egyedül mostanság, mindig érdekes élmény az együttélés.

Maga a munka még mindig nem megterhelő, élvezem, hogy sokféle egyeddel találom szembe magam. A szobák takarítása néha olyan, mintha elcsíphetnék egy-egy jelenetet idegenek életéből. Van, aki elképesztő rendetlen, van, aki mindössze egy bookolt éjszakára  is képes kipakolni a szekrénybe a ruháit, van, aki még nyaraláskor is gondosan ügyel arra, hogy bevesse az ágyat maga után és elmosogassa a poharát. Hagynak itt mindenfélét, én meg büszkén vállalom a talált tárgyak osztályának vezetője címet. Amikor abban a buliban elhagytam a fél barefoot szandálom (igen, hogy lehet elhagyni egy buliban egy fél pár cipőt???!!!), pont ráleltem egy csöves flipflopra az egyik szekrényben. Aztán jól elmentem benne a beachre, csak véletlenül szokásomhoz híven egy három órás kirándulás előzte meg a fürdőzést. Asszem ez az égi jel, hogy induljak már zarándokolni. Mire a sziklás partra lecammogtam, már csak a szentlélek tartotta össze azt a papucsot a széteséstől. Mint én egy átmulatott este után. Szoktak jattolni néha, a mai kapásom 9 euró, ami szerintem egy ilyen basic b&b-ben felfoghatatlan, de nem értetlenkedtem rajta sokat, ebből kétszer elmegyek Máltára hahi. A szabadidőmben főleg azon dolgozom, hogy ne csoffadjak el a napon teljesen. Amúgy viccet félretéve, eléggé kell harcolni az elemekkel, és még nem is ütött be az igazi nyár, mi lesz majd a 40 fokban?! A probléma ott van, hogy nincs egy darab árnyékos pont se, Máltán még csak-csak van néhány király park, ahova be lehet bújni, de Gozon nagyon nem akaródzik mutatni magát egy hűsítő spot sem. Mondjuk most másfél hónap után sikerült találnom egy aprócska fasort, ahová végre valahára fel tudtam lógatni a függőágyam, annyira boldoggá tett! Egyébként minden héten kint alszom, sátrazunk, túrázunk, elhagyatott helyeket kutatunk. Újfent ilyen kis kiütések vannak a kezeimen, mint a szúnyogcsípések, persze azok is vannak, mert imádják a véremet szívni, de nem tudom belőni, hogy a többi a múltkori kempingezés közben betalált hangya és pókboly végterméke-e, vagy már allergiás tüneteket produkálok-e a sok naptól. Valami mindig van, ami nem tetszik a testemnek, nem vagyok én ehhez a klímához szokva. Következő nagy projektem, hogy upgradelem a kempingfelszerelésem és végre elkezdem használni a mini gázsütőm, hogy lefőzhessem rajta a reggeli kotyogóst, miközben élvezem a sea viewt. Nagyon király strandok vannak, imádok lefutni a volt Azúr ablakig, aztán belecsobbanni a vízbe, már amikor nem lepik el a medúzák az egész partot. A múltkor kajakozni mentünk volna, de nagyon erős szél volt, ezért kirándulás lett belőle. Találtunk egy mini öblöt, amiben feltett szándékom volt megmártózni. Nyilván abban a pillanatban neki vágódott a lábamnak a hülyéje, amint betettem a vízbe. Most azt mondják, június végéig ilyen, aztán újra béke lesz. Bár akkor elhúzom a popperom, kereken három hétig nem leszek itt. Megdolgoztatom magam egy német fesztiválon, aztán eltűnök az erdőbe egy hétre, hogy kajakos vadkempingeljek, iszonyatosan hiányzik a természet ezen része. De nem panaszkodom, azt érzem, életem legszebb időszakát élem jelenleg, és nagyon hálás vagyok azért, hogy ezt a mostban is felismerem, s nem csak utólag visszanézve fogok így gondolni rá egy keserédes megemlékezés közben.